Természetes élõhelye a sík- és dombvidéki mezõgazdasági területek. Nyaranta kora hajnalban hallatja jellegzetes "pity-palaty" hangját, melyrõl a népies pitypalaty-madár nevét is kapta. Kisebb társaságokban a földön futva és rövid távolságra repülve szokott vonulni. A telet Dél-Európában, illetve Észak-Afrikában tölti, majd tavasszal április végén, május elején érkezik vissza. Táplálékát fõként magvak, bogyók és zsenge hajtások jelentik. Fészkét a talajba kapart mélyedésekbe készíti.  

Félénk, rejtõzködõ életmódú madár. Fészkét a fák alsó részére építi, kihajló vastag ágra, vagy közvetlenül az elágazáshoz. Frissen épített fészkeiben általában nem költ csak a második, vagy a harmadik évben. A fészek közelében rendkívül rejtõzködõ e faj, az utolsó métereket ugrálva, a feltûnést kerülve teszik meg a szülõk. Kedvelt táplálkozó helyei az áradások nyomán visszamaradt kiöntések, kubikok és vizenyõs foltok. A telet Közép- és Dél-Afrikában tölti. Magyarországi állományát 150-200 párra becsülik. Élõhelyének veszélyeztetése és a vándorlás során is nagyon sok veszély fenyegeti a fajt.

A vivipara szó elevenszülõt jelent, ebbõl származik a tudományos vipera elnevezés is. A kifejlett példányok átlagos hosszúsága 65-75 cm, csak ritkán haladják meg a 80 cm-t. Tarkóján mindkét ivar egy X, vagy egy Y alakú rajzolatot visel, e mögött cikkcakkos szalag húzódik a farok csúcsáig. Rövid, mozgékony felsõ állcsontján 4-5 mm hosszú, ívelt, csöves aktív méregfog helyezkedik el. Fültõmirigyei, méregmirigyekké alakultak át. Elsõsorban a napfényes, bokros erdõket, erdõfoltokat, a füves erdei tisztásokat, a sziklás, bokorfüves lejtõket kedveli.

A legközönségesebb siklónk, testhossza átlagosan 80-100 cm. A nõstények tarkójának két oldalán halványabb, a hímeknél élénkebb sárga félhold alakú jellegzetes fülfoltok láthatóak. Ezekrõl a tarkófoltokról a vízisikló már messzirõl jól felismerhetõ. Elsõsorban mocsarak és tavak mentén fordul elõ, tápláléka leggyakrabban békákból áll.

Régen tudományos elnevezése a Lacerta vivipara volt. A fajról sokáig azt hitték, hogy csak a magasabb hegyvidékek lakója, 1920 után viszont egyre több alföldi és síkvidéki tájunkon fedezték fel szigetszerûen, mint jégkorszaki maradványt, reliktumfajt. A vizenyõs, tõzegmohalápos erdei tisztásokat, turjáni réteket kedveli. Táplálékát kisebb bogarak, rovarok, kérészek és apró férgek jelentik. Elevenszülõ, melyre tudományos elnevezése is utal, utódait teljesen kifejlõdve hozza a világra. A fajra nézve a legnagyobb veszélyt élõhelyének pusztulása jelenti.