Kezedben a jövő! Természet- és Környezetismereti Vetélkedő

Az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretein belül „Kezedben a jövő!” címmel, természet- és környezetismereti vetélkedőt hirdet.

A versenyfeladatok témája felöleli a természettudományos ismeretanyag számos területét, illetve más tudományterületekkel való kapcsolatát.

 

Célunk, hogy a verseny során a résztvevők megismerjék hazánk élővilágát, a természetben zajló összefüggéseket, a természet- és környezetvédelem főbb kérdéseit. További célunk, hogy a résztvevő diákok megismerjék a lakóhelyük és annak környezetében működő civil szervezetek, valamint helyi termelők munkáját és népszerűsítsék azokat iskolájukban és településükön.

 

Résztvevők köre

A vetélkedőre Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Hajdú-Bihar megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye általános- és középiskoláinak 7-8-9-10. évfolyamos diákjai három fős csapatokkal nevezhetnek. A csapatokat segítő pedagógus több csapatot is nevezhet. Egy-egy csapatot iskolai és baráti társaság is alkothat. Iskolánként és osztályonként több csapat is nevezhet (minden csapat külön-külön e-mail címmel), valamint egy-egy csapatot vegyes korosztály is alkothat.

 

A verseny menete

A vetélkedő három fordulóból és döntőből áll, és minden résztvevője egy kategóriában indul. A feladatokat a Csiperke Erdei Iskola és Tábor honlapján (www.csiperkeerdeiiskola.hu) letölthető formában tesszük közzé. A feladatlapokat - a megoldásokkal kitöltve - postai úton kell eljuttatni az E-misszió Egyesület levelezési címére (4400 Nyíregyháza, Szabolcs u. 6.).  A csapatoknak 2-3 hét áll rendelkezésükre az egyes fordulók feladatainak a megoldására. Az első két fordulóból mindenki automatikusan továbbjut. A harmadik forduló lezárásával - a szerzett pontszámok alapján - a döntőbe az első öt csapat jut be.

 

A fordulók időpontjai

1. forduló: 2014. január 20. – február 7.
2. forduló: 2014. február 10. – február 28.
3. forduló: 2014. március 3. – március 21.

Döntő: 2014. április 28-29-30.
A döntő időpontja a bejutott csapatokkal való egyeztetés során változhat.

 

Döntő

A döntőbe jutott csapatok egyforma eséllyel indulnak a helyezésekért, mely a három nap alatt szerzett pontok alapján dől el. A döntő előzetes felkészülést igényel és írásbeli, szóbeli (előadás), gyakorlati és terepi feladatokból áll. A döntő helyszínének az E-misszió Egyesület Csiperke Erdei Iskola és Tábora ad otthont.

 

Jelentkezés és regisztráció

A versenyre való jelentkezés és a vetélkedőn való részvétel - a döntőt is beleértve - ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a jelentkezési lap pontos kitöltésével és visszaküldésével lehet. A kitöltött űrlapot legkésőbb 2014. január 17-ig elektronikus formában (csatolt fájlként a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre), vagy postai úton (E-misszió Egyesület, 4400 Nyíregyháza, Szabolcs u. 6. sz.) kérjük beküldeni.

 

Nevezési határidő

Jelentkezni 2013. december 16-tól 2014. január 17-ig lehet. Meghosszabbított regisztráció 2014. február 7.

 

Jutalmazás

Minden döntőbe jutott tanuló és felkészítő tanáraik oklevelet és tárgyi jutalmakat kapnak. Az első öt helyezett csapatra szakkönyvek, folyóirat előfizetések, terep, túra, kerékpáros felszerelések és egyéb értékes nyeremények várnak. Az első helyezett csapat tagjainak nyereménye többek között egy-egy családi belépő a Nyíregyházi Állatparkba.

 

További információ

E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Tel.: 42/504-403, 42/423-818
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kolocsán Tünde: 30/543-8545, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kovács Tamás: 30/619-5320, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Kapcsolódó dokumentumok

Feladatlapok: Feladatlapok
Versenykiírás: Versenykiiras2013_2014.pdf - 158 kB
Jelentkezési lap: Jelentkezesi_lap.doc - 516 kB
Verseny plakát A3: Vetelkedo_plakat.jpg - 1.1 MB
Vetelkedo_plakat.pdf - 2.0 MB

 

Elérhetõség

Csiperke Erdei Iskola és Tábor

4932 Márokpapi,
Kossuth u. 111.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tel.: 06/20/431-8086
Adószám: 19214555-2-15

Számlaszám: 68800109-11077444