XI. Zöld Szemfüles Természetismereti Vetélkedõ
Kedves Vetélkedő Résztvevők!
A mai nappal megjelent a 2013-as XI. Zöld Szemfüles Vetélkedő három fordulóján elért pontszámok összesítése. A külön feladatként beküldött, eredetvédett termékek térképe, és egy eredetvédett termékről készített plakát a harmadik forduló pontszámaihoz adódtak hozzá, attól függetlenül ki melyik fordulóval postázta azt.
Gratulálunk minden csapatnak, különösen azoknak, akik kitartóan mind három fordulón eredményesen átküzdötték magukat. Bár néha a feladatok nehéznek bizonyultak, reméljük Ti is olyan sokat tanultatok a feladatok megoldása során, mint Mi az összeállítás és javítás alkalmával. Köszönjük a tanár kollégáknak is, hogy munkájukkal segítették a diákok részvételét és támogatták a csapatok eredményes szereplését. Reméljük a verseny során számos ismerettel gazdagodtatok, és ez a későbbiekben hasznotokra válik.
Az idei évben 291 csapat regisztrált a vetélkedőnkön. Összesen 210 csapat adta le mindhárom fordulóban megoldásait és a három forduló során összesen 760 feladatlapot javítottunk ki.
Az első öt csapatnak külön gratulálunk! Ők kerültek be a döntőbe, melynek helyszíne Márokpapin a Csiperke Erdei Iskola és Tábor lesz!
|
Csapatnév |
Település |
Csapattag |
Csapattag |
Csapattag |
1. |
Tavaszi héricsek |
Bag |
Benedek Kata |
Dallos Daniella |
Sándor Orsolya |
2. |
Tigrisek |
Ináncs |
Kavasánszki Viktória |
Árvai Csenge |
Somogyi Kamilla |
3. |
Agymenők |
Kraszna |
Seres Norbert-Miklós |
Pap Tamás |
Tóth Ádám |
4. |
Zöld kukacok |
Aggtelek |
Bodolai Júlia Sára |
Gruber Veronika |
Szmorad Borbála |
5. |
Citromlepke |
Böhönye |
Kövesdi Bálint |
Horváth Ferenc |
Nagy Botond |
Aki kedvet kapott a természet szélesebb körű megismeréséhez, azokat szeretettel látjuk nyári táborainkban, ahol a Zöld Szemfüles Vetélkedő résztvevői 10% kedvezményben részesülnek!
Még egyszer, mindenkinek gratulálunk és szeretettel várunk mindenkit jövő évi vetélkedőnkön is!
Kellemes nyári szünetet!
Üdvözlettel: a Szervezők
Kolocsán Tünde, Kovács Tamás és Szőke Zsuzsa
Kedves Vetélkedős Csapatok!
A Zöld Szemfüles Természetismereti vetélkedő feladatlapjainak megoldókulcsait az alábbi hivatkozásokon letölthetitek.
Az második forduló pontszámai az alábbi hivatkozáson megtekinthető: Pontszámok
II. forduló megoldásai |
Üdvözlettel: a Szervezők
Kedves Vetélkedős Csapatok!
A Zöld Szemfüles Természetismereti vetélkedő feladatlapjainak megoldókulcsait az alábbi hivatkozásokon letölthetitek.
Az első forduló pontszámai az alábbi hivatkozáson megtekinthető: Pontszámok
I. forduló megoldásai |
Mindenkinek sikeres versengést kívánunk!
Üdvözlettel: a Szervezők
Kedves Vetélkedős Csapatok!
2013.04.10.
Megjelent a XI. Zöld Szemfüles Természetismereti Vetélkedő III. fordulójának feladatlapja.
A feladatlapot az alábbi linken keresztül tudjátok elérni:
http://www.csiperkeerdeiiskola.hu/index.php/zoeld-szemfueles-termeszetismereti-vetelked-2013
A megnyitás során a program jelszót kér.
Amennyiben a csapat nem kapott jelszót a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen jelezzétek!
Megnyitás után a feladatlap nyomtatható.
- Az első forduló megoldásainak leadási határideje, 2013. április 30.
Ez azt jelenti, hogy legkésőbb ezen a napon adjátok postára megoldásaitokat.
- Csak a postán beérkezett megoldásokat áll módunkban elfogadni!
- A feladatmegoldásokat tartalmazó lapokat kérjük tűzőgéppel összetűzni!
- A feladatokat olyan csapattag töltse ki, akinek olvasható a kézírása!
- A feladatlapokat lehetőleg tollal töltsétek ki, hogy jól olvasható legyen!
- Azok az iskolák, akik több csapatot is neveztek a vetélkedőre, egy borítékban is postázhatják a megoldásokat!
- A leveleket nem szükséges elsőbbségivel feladni!
- Kerüljétek a színes nyomtatást, a feladatokat fekete-fehér nyomtatásban is elfogadjuk!
- A feladatlapot az alábbi címre küldjétek:
E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
4400, Nyíregyháza Szabolcs u. 6. sz
A borítékra írjátok rá, hogy „Zöld Szemfüles” és a Csapat nevét.
Mindenkinek sikeres versengést kívánunk!
Üdvözlettel: a Szervezők
Kedves Vetélkedős Csapatok!
Ne feledjétek az II. forduló leadási határideje április 08. (hétfő)! Mindenkinek jó munkát kívánunk a feladatlapok kitöltéséhez!
Üdvözlettel: a Szervezők
Kedves Vetélkedős Csapatok!
Megkezdődött az I. forduló feladatainak javítása. Mindazon csapatokat akiknek beérkezett a feladatlapja e-mailben értesítettünk!
Nagy örömünkre az idei évben is sok-sok csapat nevezett vetélkedőnkre, így a javítás néhány hetet vesz igénybe!
Kérjük türelmeteket! A javítás végeztével e-mailben tájékoztatunk benneteket!
Üdvözlettel: a Szervezők
Megjelent a XI. Zöld Szemfüles Természetismereti Vetélkedő II. fordulójának feladatlapja.
A feladatlapot az alábbi linken keresztül tudjátok elérni:
http://www.csiperkeerdeiiskola.hu/index.php/zoeld-szemfueles-termeszetismereti-vetelked-2013
A megnyitás során a program jelszót kér.
Amennyiben a csapat nem kapott jelszót a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen jelezzétek!
Megnyitás után a feladatlap nyomtatható.
- Az első forduló megoldásainak leadási határideje, 2013. április 8. (hétfő). Ez azt jelenti, hogy legkésőbb ezen a napon adjátok postára megoldásaitokat.
- Csak a postán beérkezett megoldásokat áll módunkban elfogadni!
- A feladatmegoldásokat tartalmazó lapokat kérjük tűzőgéppel összetűzni!
- A feladatokat, olyan csapattag töltse ki, akinek olvasható a kézírása!
- A feladatlapokat lehetőleg tollal töltsétek ki, hogy jól olvasható legyen!
- A feladatlapokra feltétlenül írjátok rá a pontos csapatneveteket (ügyelve a kis- és nagybetűkre, valamint egyéb írásjelekre), értesítési e-mail címeteket és a csapattagok nevét.
- Azok az iskolák, akik több csapatot is neveztek a vetélkedőre, egy borítékban is postázhatják a megoldásokat!
- A leveleket nem szükséges elsőbbségivel feladni!
- A nyomtatás során ügyeljetek a papírtakarékosságra, egy lapra lehetőleg 2 vagy annál több oldalt nyomtassatok!
- Kerüljétek a színes nyomtatást, a feladatokat fekete-fehér nyomtatásban is elfogadjuk!
- A feladatlapot az alábbi címre küldjétek: E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, 4400 Nyíregyháza, Szabolcs u. 6. sz.
- A borítékra írjátok rá, hogy „Zöld Szemfüles”
Mindenkinek sikeres versengést kívánunk!
Üdvözlettel: a Szervezők
Kedves Vetélkedős Csapatok!
Ne feledjétek az I. forduló leadási határideje március 11. (hétfő)! Mindenkinek jó munkát kívánunk a feladatlapok kitöltéséhez!
Üdvözlettel: a Szervezők
Megjelent a XI. Zöld Szemfüles Természetismereti Vetélkedő I. fordulójának feladatlapja.
A feladatlapot az alábbi közvetlen linken keresztül tudjátok elérni:
http://www.csiperkeerdeiiskola.hu/images/stories/vetelkedo/1_fordulo_2013.pdf
A megnyitás során a program jelszót kér.
Amennyiben a csapat nem kapott jelszót a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen jelezzétek!
Megnyitás után a feladatlap nyomtatható.
- Az első forduló megoldásainak leadási határideje, 2013. március 11. (hétfő). Ez azt jelenti, hogy legkésőbb ezen a napon adjátok postára megoldásaitokat.
- Csak a postán beérkezett megoldásokat áll módunkban elfogadni!
- A feladatmegoldásokat tartalmazó lapokat kérjük tűzőgéppel összetűzni!
- A feladatokat, olyan csapattag töltse ki, akinek olvasható a kézírása!
- A feladatlapokat lehetőleg tollal töltsétek ki, hogy jól olvasható legyen!
- A postai borítékra, valamint a feladatlapokra feltétlenül írjátok rá a pontos csapatneveteket (ügyelve a kis- és nagybetűkre, valamint egyéb írásjelekre), értesítési e-mail címeteket és a csapattagok nevét.
- Azok az iskolák, akik több csapatot is neveztek a vetélkedőre, egy borítékban is postázhatják a megoldásokat!
- A leveleket nem szükséges elsőbbségivel feladni!
- A nyomtatás során ügyeljetek a papírtakarékosságra, egy lapra lehetőleg 2 vagy annál több oldalt nyomtassatok!
- Kerüljétek a színes nyomtatást, a feladatokat fekete-fehér nyomtatásban is elfogadjuk!
- A feladatlapot az alábbi címre küldjétek: E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, 4400 Nyíregyháza, Szabolcs u. 6. sz.
- A borítékra írjátok rá, hogy „Zöld Szemfüles”
Mindenkinek sikeres versengést kívánunk!
Üdvözlettel: a Szervezők
Tehetséggondozó Természetismereti Vetélkedő Felhívás
Az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület idén XI. alkalommal hirdeti meg Zöld Szemfüles Természetismereti vetélkedőjét, melyen az általános iskolák felső tagozatos tanulói mérhetik össze természetismereti és környezetvédelmi tudásukat.
Vetélkedőnk célja, hogy a résztvevők megismerjék hazánk állat- és növényvilágát, valamint a természetvédelem és környezetvédelem fontos kérdéseit.
A feladatokat úgy állítottuk össze, hogy a diákok felismerjék a természetben zajló összefüggéseket, valamint kialakítsunk bennük egy környezet- és természetbarát szemléletet.
Regisztráció
Regisztrálni a jelentkezési lap kitöltésével és a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre történő visszaküldésével lehet. A kitöltött jelentkezési lapot postai úton is be lehet küldeni a versenyszervező E-misszió Egyesület levelezési címére (4400 Nyíregyháza, Szabolcs u. 6.).
A jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk 2013. február 18-ig!
Az elmúlt években vetélkedőnk részfinanszírozása pályázati forrásból valósult meg. Sajnos, jelenleg nem áll rendelkezésünkre ilyen forrás, így idén a versenyen való részvétel regisztrációs díjhoz kötött, amelynek összege 1.000 Ft/csapat.
A díj befizetésére átutalással van lehetőség a 68800109-11077444 számlaszámra. Átutalás során kérjük, hogy a csapatok beazonosíthatósága miatt a megjegyzés rovatba tüntessék fel a regisztrációs lapon megadott csapatnevet és e-mail címet. A jelentkezés véglegesítésére a regisztrációs díj beérkezése után kerül sor.
Résztvevők köre
A vetélkedőn az általános iskolák 5-8. évfolyamos diákjai vehetnek részt. A versenyre három fős iskolai csapatok és baráti társaságok jelentkezését várjuk. Külön e-mail címről iskolánként és osztályonként több csapat is nevezhet, valamint egy-egy csapatot vegyes korosztály is alkothat. Egy pedagógus több csapatot is nevezhet. A versenyben részt vehetnek az azonos korosztályú határon túli magyar iskolák tanulói is.
A verseny menete
A vetélkedő három fordulóból és döntőből áll. A feladatlapok a Csiperke Erdei Iskola és Tábor honlapján (www.csiperkeerdeiiskola.hu) letölthető formában tesszük közzé. A feladatlapokat - a megoldásokkal kitöltve - postai úton kell eljuttatni az E-misszió Egyesület levelezési címére (4400 Nyíregyháza, Szabolcs u. 6.). A csapatoknak 2-3 hét áll rendelkezésükre az egyes fordulók feladatainak a megoldására.
A feladatlapokon elért összesített pontszám alapján az első öt csapat jut a döntőbe, amelynek az E-misszió Egyesület Csiperke Erdei Iskola és Tábora ad otthont.
Természetesen a jutalmazás sem marad el, a helyezett csapatokra szakkönyvek, folyóirat előfizetések, kerékpáros felszerelések, valamint egyéb értékes nyeremények várnak. Az első helyezett csapat 1 hetes nyári táborozást nyer a Csiperke Erdei Iskola és Táborába, mindemellett a vetélkedő résztvevői függetlenül helyezésüktől, kedvezményesen vehetnek részt nyári táborainkban.
További információ
A verseny e-mail címe: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
E-misszió Egyesület - 4400 Nyíregyháza, Szabolcs u. 6.
Tel./Fax.:42/ 504-403, 423-818
Kolocsán Tünde: 30/543-8545, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kovács Tamás: 30/619-5320, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.