Ki lett az idei Szemfüles?

Az Emberi Erőforrás Minisztériumának támogatásával az idei évben XI. alkalommal került megrendezésre a Zöld Szemfüles Természetismereti vetélkedő. A hosszú múltra visszatekintő verseny célja, hogy a résztvevő diákokat megismertessük hazánk növény-, állat- és gombavilágával, valamint találkozzanak a legégetőbb környezet- és természetvédelmi problémákkal és azok megoldási lehetőségeivel.

Vetélkedőnkre február közepéig nevezhettek a lelkes diákok, háromfős csapatokat alkotva. Nagy örömünkre – az elmúlt évekhez hasonlóan– az idei évben is közel 300 csapat jelentkezett a versenyre, közöttük több határon túli csapat is. A regisztrációt követően a verseny első három fordulójának feladatait az interneten keresztül érhették el a csapatok. Egy-egy forduló alkalmával 10-12 feladatot kellett megoldaniuk a diákoknak, melyre 3-4 hét állt a rendelkezésükre. A teljesség igénye nélkül, hogy néhányat említsünk: az év gombái, fakéreg felismerés, hulladék problémák napjainkban, hazánk zöldség- és gyümölcsfajtái, Magyarország folyói, szitakötők, vízpartok madarai, a lepkék világa, híres állatok, katasztrófák nyomában, nemzetközi egyezmények a természetért. Az elméleti feladatok mellett kreativitást igénylő feladatot is kaptak a csapatok, melyben Magyarország eredetvédett termékeinek a térképét kellett elkészíteniük, valamint egy, az általuk választott termékről figyelemfelkeltő reklámplakátot és szlogent készíteni.
A harmadik fordulót követően összegzésre kerültek az addig szerzett pontok, amely alapján az első öt csapat került a döntőbe. A júniusban megrendezett három napos döntőnek Egyesületünk Csiperke Erdei Iskolája adott otthont. Itt a csapatoknak az elméleti feladatok mellett gyakorlati és terepi feladatokban (tájfutás, növényhatározás, stb.) is bizonyítani kellett. A Beregben eltöltött három napot igyekeztünk kirándulásokkal színesíteni, így végigsétáltunk a Csiperke Tanösvényen, majd kerékpárral ellátogattunk a Tarpai Szőlő-hegyre. Ezen kirándulások során igyekeztünk bemutatni a diákok és kísérő pedagógusaik számára a Szatmár-Bereg tájtörténetét, élővilágát, geológiáját. Az esti programok között szerepelt a csillagászat és az éjszakai túra, amelyen az éjszakai égbolt csillagképei mellett megismerkedtünk néhány sötétben aktív állat hangjával is. A háromnapos döntőt az eredményhirdetés zárta, ahol kiderült, hogy az elmúlt hónapok fáradhatatlan munkájának köszönhetően, mely csapat kerülhet idén a dobogó legfelső fokára. A döntőbe jutott csapatok és felkészítő pedagógusaik értékes könyvjutalomban, folyóirat előfizetésben részesültek. Emellett környezetbarát, természetes alapú tisztálkodó szereket és kerékpáros felszereléseket ajándékoztunk a diákoknak. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei év győztesei is egyhetes nyári tábort nyertek.

A helyezettek:
I. Tavaszi héricsek - Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola– Bag
II. Citromlepke - Festetics Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola – Böhönye
III. Tigrisek - Arany János Általános Iskola – Ináncs

A döntőn készült fotókat a galériánkban tekinthetik meg!
Reméljük a jövőben továbbra is lehetőségünk nyílik a Zöld Szemfüles Természetismereti vetélkedő megszervezésére, melyre szeretettel várunk minden régi és új csapatot.
Mindenkinek kellemes, kirándulásokban és napsütésben gazdag őszi napokat kívánunk!
Kolocsán Tünde és Kovács Tamás

Elérhetõség

Csiperke Erdei Iskola és Tábor

4932 Márokpapi,
Kossuth u. 111.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tel.: 06/20/431-8086
Adószám: 19214555-2-15

Számlaszám: 68800109-11077444